A születésnapomon a férjem hirtelen megütötte a poharát, és felkiáltott:
— Tíz évvel ezelőtt az apád egy millió dollárt fizetett nekem azért, hogy feleségül vegyelek. A szerződés lejárt!
Ráadásul lehúzta a gyűrűt az ujjamról, az arcomhoz vágta, majd eltűnt a vendégek szeme láttára.
Én mozdulatlanul álltam, mintha megkövültem volna, míg az apám egykori ügyvédje nem lépett a terembe, és nyugodtan nem szólt:
— Az apád előre látta ezt a napot. Az igazi ajándéka csak a férjed szavai után lép életbe.
Az este szinte hihetetlenül csodálatos volt.
Betöltöttem a harminckilencet.
A férjem, Leonard Blackwood, fényűző ünnepséget rendezett az Imperial étteremben — ahol általában a régi pénz és hatalom találkozik.
Az egész terem tele volt fehér liliomokkal — a kedvenc virágaimmal. Édes illatuk keveredett a gyertyák és a drága bor aromájával. A vendégek a város legbefolyásosabb emberei voltak; sokan csak miatta érkeztek — a ragyogó, magabiztos és hibátlan Leonard miatt.
Én az asztal végén ültem elefántcsontszínű ruhában, és úgy éreztem, megtaláltam a nyugodt, biztos boldogságomat.
Az asztal túloldalán a lányunokatestvérem, Emma mosolygott — közelebb állt hozzám, mint egy testvér. A tekintetéből olvasható volt: megérdemled ezt az életet.
Emma mögött ült Leonard anyja, Olympia Blackwood. Hideg, tökéletes, ezüstös hajú, és tekintetével mintha mindenkit lemérne a teremben. Soha nem fogadott el — ékszernek tartott, nem feleségnek.
De ma még ő is elégedettnek tűnt. Minden ragyogott. Minden tökéletes és átgondolt volt.
Egészen addig, míg Leonard fel nem állt.
Megütötte a poharat a késsel, és a terem azonnal elcsendesedett.
Szép volt, magabiztos — az a férfi, akihez tíz évig tartott, míg eljutottam.
— Ma a feleségem, Maya születésnapját ünnepeljük — kezdte lágyan.
Mosolyogtam. És abban a pillanatban valami keményet láttam a szemében. Idegen volt.
— Tíz év — folytatta Leonard hidegen. — Pont ennyi ideig játszottam a szerető férj szerepét.
A nevetés a teremben elcsitult.
— Tíz évvel ezelőtt az Önök tisztelt Edward Haydenje — emelte poharát — megvásárolt engem. Egy millió dollárt fizetett azért, hogy feleségül vegyem a lányát. Hogy nevet, státuszt adjon neki… mert tudta, hogy ő magában semmit sem ér.
A szavak ütésként hatottak.
Az emberek egymásra néztek, valaki a száját takarta.
Olympia nem tűnt meglepettnek — csak bosszúsnak, hogy ezt hangosan kimondta.
— Tíz év! — kiáltotta Leonard. — Tűrtem! Mosolyogtam, amikor menekülni akartam! De ma a szerződés lejárt. Szabad vagy, Maya… és én is!
Odalépett hozzám, lehúzta az ujjamról a gyűrűt, és eldobta.
A fém megütötte az arcom, a tányérra esett, majd lepattant az abroszról.
— Add el, jól jöhet — dobta oda, majd elment.
A világ megállt.
Mindenki rám nézett — a gyűrűre, az arcomra, a remegő kezemre.
És hirtelen felállt egy ember, akire nem számítottam:
Sebastian Waverly — az apám egykori ügyvédje és bizalmi embere. Magas, sovány, ősz. Ritkán jelent meg nyilvánosan.
Odajött, megállt mellettem, és határozottan szólt:
— Maya Hayden.
Az apád előre látta ezt a napot.
Az igazi öröksége csak a férjed szavai után lép életbe.
A teremben mindenki felvonta a szemöldökét.
— Holnap reggel tíz órakor várlak az irodámban. Ne késs!
És elment.
Az ünnepség összeomlott.
Az életem is.
Emma hazavitt. Egy percet sem aludtam. Leonard szavai újra és újra a fejemben szóltak: a szerződés lejárt.
Másnap beléptem Sebastian irodájába — régi épület, bőr és papír illata, mint az apám irodájában.
Előhúzott egy megsárgult borítékot.
Az én nevem volt rajta — az apám írásával.
Sebastian kinyitotta a levelet:
„Kedves Maya.
Ha ezt a levelet olvasod — Leonard megmutatta az igazi arcát.
Bocsáss meg a fájdalomért, de muszáj volt megtennem.
Egy ketrecben éltél, amit én építettem. Biztonságos, de mégis ketrec.
Hogy az igazi örökségemet átadhassam neked, biztosnak kellett lennem abban, hogy elég erős vagy.
Elfelejted a nyugodt életet. De megszerzed az erődet.
Ez nem a vég, Maya.
Ez a kezdet.”
Hallgattam, és éreztem, hogy nemcsak a házasságom, de az apám képe is összeomlik. Tudta. Hagytam, hogy megtörténjen.
— Milyen örökség? — suttogtam.
Sebastian odatolt egy iratcsomót:
— Hayden Parfümgyár. Teljes tulajdon. Ettől a naptól a tiéd.
A szívem összeszorult.
— De a gyár… bezárt?
— Nem csak bezárt. Csőd szélén áll. Óriási adósságok. Három hónapod van, hogy nyereségessé tedd. Különben felszámolják, és mindent elveszítesz.
Három hónap. Milliók adósságban. Egy ügy, amiben semmit sem értettem.
Ez nem örökség volt.
Ez kihívás volt.
Elmentem a gyárba — régi téglaház, átitatva levendula és por illatával.
Itt minden megállt.
Majdnem meghalt.
Emma húsz perc múlva érkezett.
— Nem akarta, hogy feladd — mondta. — És én sem engedem.
Elkezdtem átnézni a papírokat. Számlák, adósságok, az összeomlás története rétegről rétegre bontva.
Aztán találtam egy rejtekhelyet az apám íróasztalában.
Egy vékony fekete napló.
Benne bizonyítékok:
rejtett hitelek a Cascade Development Group-tól, Leonard aláírásai, drága alapanyagok olcsó helyettesítőkkel.
A gyár lerombolásának terve évek alatt épült fel.
Hideg. Céltudatos.
Később a bank követelte a nagy hitel visszafizetését — tíz napon belül.
Ez támadás volt.
Sebastiant késő este találtam meg.
— A hitelező — mondta. — Cascade Development cég. Ellenőrizni fogom a tulajdonost.
Két nap múlva hívás:
— Egyetlen tulajdonos. Olympia Blackwood.
Leonard anyja.
A bőrömön végigfutott a hideg.
Ez nem a férjem dühkitörése volt.
Ez a család többlépcsős összeesküvése volt.
Elhatároztam, hogy megküzdök a gyárért.
Nyílt napot szerveztünk.
Meghívtuk az újságírókat, az apám volt partnereit, mindenkit, aki tanúja volt az megaláztatásomnak.
Kitakarítottuk a műhelyeket. Mintákat készítettünk. Régi parfümkészítők visszatértek.
Emberek jöttek.
Elkezdtem a beszédet — és ekkor a fő gép mérgező füstöt fújt.
Szabotázs.
De én előreléptem:
— Ez nem baleset. Ez az apám örökségének megsemmisítési kísérlete. És nem engedem.
Este Sebastian azt mondta:
— Apád titkos pontot hagyott a végrendeletében. Csak akkor lép életbe, ha bizonyítható a család beavatkozása.
Átadott nekem egy dokumentumot — a gyár épületének tulajdonjogát.
— Apád titokban vásárolta meg. Most a tiéd.
A terv kristálytiszta lett:
— Kilakoltatom a céget — mondtam. — Hadd vigye a bank az adósságot. Én pedig újrakezdem. Tiszta lappal.
De Leonard nevetve találkozott velem:
— Késtél. Az épület fele az anyámé.
És megmutatta a szerződést.
Elmentem Sebastianhoz.
— Hamisítvány — mondta. — De a bizonyítás hónapokat vesz igénybe.
Nekünk nem volt hónapunk.
Kétségbeesve elmentem apám vidéki házába.
Ott, egy régi deszka alatt, feküdt a naplója.
Az utolsó bejegyzés:
„Olympia ma fenyegetett. Hamis kompromittáló anyagot hozott. Azt követelte, hogy eladjam neki az épület felét. Nem engedtem. Azt mondta, hogy elpusztít. És hiszem neki.”
Apám nem a saját halálában halt meg.
És tudtam, mit kell tennem.
A Városházán összegyűjtöttem mindenkit: újságírókat, partnereket, akik tanúi voltak a megaláztatásomnak.
Olympia az első sorban ült.
Mellette Emma. Már nem tudtam, bízhatok-e benne.
Felmentem a színpadra:
— El fogom mondani az igazságot. A szerződésről. Az adósságokról. A szabotázsról. A zsarolásról, ami az apám életébe került.
— Hazugság! — kiáltotta Olympia. — Nincs bizonyítékod!
— Biztos benne?
Bólintottam a technikusnak.
És megszólalt a felvétel.
Olympia hangja. Hideg, fenyegető.
Beszélgetés az apámmal.
A teremben csend lett, mint egy márvány székesegyházban.
A polgármester-helyettes felállt:
— Büntetőeljárás indul Olympia Blackwood ellen.
Az emberek elfordultak tőle.
Sebastian előrelépett:
— Leonard elmenekült az országból. A cége fikció. A lányunokatestvéred, Emma… sajnos, a családja belekeveredett.
És az utolsó: az apád előre felbérelt egy grafológus szakértőt. Bármely Blackwoodoknak szóló épületeladási szerződés hamisítás. Tudta, hogy próbálkozni fognak.
Az apám még a halála után is túljárt az eszükön.
Másnap megnyitottam az új gyárat — Maison Hayden & Fille.
Visszaállítottuk a régi formulát.
Megalkottam egy illatot, amelybe belefűztem a tüzet, a fájdalmat és a szabadságot.
Amikor bemutattuk a világnak, az egész város eljött.
És abban a pillanatban megértettem:
Nem törték össze. Átalakítottak. Azzá váltam, akivé az apám hitt, hogy képes vagyok válni. És ez csak a kezdet.