„Takard el magad innen, koldus!” — ezt mondták a rongyos, piszkos ruhás idős férfinak; ám fogalmuk sem volt róla, hogy valójában ő a ház tulajdonosa. Senki sem tudta elképzelni, hogy az idős férfi néhány percen belül mit fog tenni.

A város legluxusabb, ötcsillagos szállodájának ajtaja felé egy idős férfi közeledett, rajta az idő vasfogától megrágott kabát és régi cipők. A neve Richard Morgan volt. A kezében egy kis táska, a derekán pedig egy bot. Ám a szálloda ajtajánál álló biztonsági őr szigorúan megállította, azt gondolva, hogy koldus. „Ez nem jótékonysági intézmény” – mondta lenézően az idős férfinek. A környező vendégek gúnyos tekintetekkel követték az eseményt, Richard nyugodt viselkedése azonban egy pillanatra sem ingott meg.

Az idős férfi a recepciónak indult, ám a szálloda hírhedten rideg recepciósától is ugyanolyan lenézést kapott. A nő hangosan, mindenki hallatára gúnyolódva közölte a szobaárakat, és Richardot egy sarokban várakoztatni kényszerítette. A percek óráknak tűntek; a személyzet és a vendégek továbbra is figyelmen kívül hagyták az idős férfit, miközben egymással suttogva szórakoztak rajta. Richard türelmesen leült egy fotelbe, és csendben jegyzetelte, milyen bánásmódban részesítik.

Amikor végül a menedzserrel akart találkozni, a szállodaigazgató is ugyanolyan gőgösen lépett ki. Ekkor a recepciós, aki dühében felkapott egy takarító által hátrahagyott koszos vizesvödröt, hirtelen az idős férfi fejére öntötte. A lobbi dermedt csendbe borult; mindenki megdöbbenve figyelte, Richard pedig csak levette a vizes kabátját, letörölte az arcáról a piszkot, és egyenesen a személyzet szemébe nézett.

Nyugodt hangon így szólt: „Köszönöm a frissítő zuhanyt, most pedig lássunk munkához.” Majd elővette a telefonját. Néhány percen belül a szálloda ügyvédei és az igazgatótanács tagjai léptek be a lobbi terére, és az igazság, mint egy pofon, mindenki arcán csattant: ez a „szegény” öregember valójában a szállodalánc egyetlen tulajdonosa, Richard Morgan volt. A biztonsági őröket azonnal kidobták; a tiszteletlen recepciós pedig szakmai feketelistára került, karrierje véget ért.

Richard aláírta a dokumentumokat, majd a személyzethez fordulva történelmi leckét adott: „Soha ne ítéljetek meg egy embert a ruházata alapján. Legyen ez a legnagyobb tanulságotok.” Másnap a szálloda úgy nyitotta meg kapuit, mintha mi sem történt volna, de a személyzet immár jól tudta: minden ajtón belépő embernek nyújtott tisztelet a karrier legbiztosabb záloga.