Klára magabiztosan lépkedett az úton, miközben a járókelők tekintetét vonzotta. Minden nehézségen túljutott, mindent legyőzött, újra boldog volt — és előtte egész élet állt.
— Nézd csak, Klárka! Hová megy ez a lány?
— A sajátjaihoz, valószínűleg. Most divatos lett! Eladó, de mégis… Azt beszélik, talált valakit a városban, ő öltözteti.
— Kinek kell ő egy gyerekkel, ráadásul képzetlenül!
— És az a kabát! Kabát! Hát, éli a maga életét! Hé, Klára, miért nem köszöntesz?
A nő megállt, büszkén felemelve a fejét, és nyugodtan bólintott:
— Üdv, Irma néni. Te megint mások életéért aggódsz?
— És nekem miért kéne a sajátom miatt aggódnom? A férjem otthon, elégedett, a lányom el van helyezve, minden rendben.
Klára elmosolyodott.
— Ja, egyébként üdvözletem a lányodnak. Ő a férjével utazik. Hamarosan gyerekük születik.
Irma tátott szájjal nézte, ahogy távolodik.
— Mit beszélsz?! Milyen férj?!
De Klára nem nézett hátra. Most már oldják meg ők maguk.
Valaha Klára ebben a faluban élt. A férje halála után — egy baleset a fűrésztelepen — mindenki elítélte. Azt mondták, nem gyászol, máris a városba készül. Csak a kisfiának, Petinek akkor mindössze öt éve volt.
A férjanyja, Márta, sírt, nem értette:
— Hová mégy, bolond lettél? Petinek unalmas lesz nélküled! És ki vár rád ott?
De Klára nem maradhatott. Túl sok hazugság és fájdalom tartotta meg ezt a házat. Itt tudta meg, hogy a férjét becsapták. Hogy a halála nem pusztán baleset volt.
Nicholas bácsi, a falu italozója egyszer odahívta:
— Gyere be, lányom. Egy pohárra az elhunyt emlékére.
És a harmadik pohár után bevallotta: Klára férje összeveszett az elnök fiával. Az odalökte — és Jurij a gépnek ütközött.
Mindenki hallgatásra volt utasítva.
Klára elsápadt. Szemeiben tűz gyulladt. Éjszaka elment az elnök házához, megrántotta a kaput, és kiabált:
— Gyere ki, Andreas! Azt hiszed, megússzátok?! Gyilkosok!
Ő kijött — testes, magabiztos.
— Klára, részeg vagy? Menj haza.
— Hol a fiad?! Mondja el, hogyan lökte meg a férjemet!
Klára reszketett, kiabált, sírt.
— Megmérgezem magatokat! Mindent elmondok!
Andreas, fogát összeszorítva, így szólt:
— A férjed, Jurij, nőcsábász volt! Az én fiammal nem osztozott a nőkön!
Klára elsápadt, arcon vágta, és ő a nedves fűbe huppant.
Klára hazatért, megtört, de erős. A férjanyja szemrehányóan fogadta:
— Petinek rossz, te meg itt kóvályogsz! Ráadásul részeg is vagy!
Klára elmosolyodott:
— Jurijról Nicholas bácsi beszélt nekem. Elmesélte, hogyan élt a férjem. Érdekes, hogy ti is tudtatok róla?
Márta elsápadt.
— Hallgass! — sziszegte. — Ő szeretett téged!
De Klára csak megrázta a fejét. Szeretett? Hiszen egyetlen szerelem sem szülhet annyi hazugságot.
Hosszan gondolkodott. Egy este, amikor Peti elaludt, így szólt a férjanyjához:
— A városba megyek. Találok munkát. Petinek jobb lesz velem.
— Hagyd abba, hagyd! — kiáltott Márta. — A férjedet eltemetted, most a könnyű élet után futsz!
De Klára már döntött.
A városban összebarátkozott Zoéval — a szomszéd lányával, aki szintén a faluból menekült. Együtt helyezkedtek el eladóként egy selyemárú boltban.
Zoé vidám, élénk lány volt, tudta, hogyan tetszik a férfiaknak. Klára nyugodt, összeszedett volt, szomorú szemekkel.
A boltot Róma vezette, Zoé „nagybátyja”. Hamarosan azonban kiderült, hogy nem is volt nagybátyja.
— Nos, igen, vele vagyok — mondta Zoé a barátnőjének. — Mit tehetnénk? Legalább nyugodtan élünk.
Klára elfordította a tekintetét. Nem ítélkezett, csak fájt neki.
Egy este táncra mentek. Klára nem akart táncolni — csak hallgatta a zenét. Egyszer csak észrevett egy férfit az együttesnél. Trombitált, és minden hangban valami élő, valódi volt.
Így ismerkedett meg Viktorral.
Ő utolérte a ruhatárnál:
— Táncolunk egyet?
— Nem, sietek. Holnap visszamegyek a faluba, a fiamhoz.
— Akkor elkísérlek. Legalább egy kicsit.
Klára zavartan bólintott. De engedte.
Egy hét múlva Viktor vele utazott a faluba.
Peti ujjongott az örömtől. A férjanyja hidegen fogadta:
— Hozod a udvarlót, és nekem örülnöm kellene? — morgott.
Viktor csak mosolygott:
— Nagyon örülök a találkozásnak.
Ajándékot hozott — egy lovat kancával és csikóval ábrázoló szobrocskát.
Amikor Klára elment, Márta egyedül maradt. Kinyitotta a csomagot, és nem hitt a szemének. Ez volt az a szobrocsk a gyerekkorából, amit az anyja egyszer eladott.
A nő sírni kezdett.
Eltelt az idő. Zoé fiút szült, majd férjével elköltözött. Klára feleségül ment Viktorhoz, elhozta Petit, és együtt éltek boldogan.
Márta pedig a tornácon állt, nézte, ahogy a kocsival a kisunokája eltűnik a kanyarban.
Almák hullottak, az égen szakadozott felhők suhantak.
És Márta szívében egyszer csak fellobbant az érzés — meleg, élő, mint régen.
Szerelem. Igazi. Az, ami mindent megbocsát.