Megmentett egy sebesült gorillát az erdőből… Évekkel később újra találkoztak, és amit az állat tett, az mindenkit szóhoz sem juttatott.

Aznap egy férfi egy sebesült kis gorillára bukkant az erdő mélyén. A nedves fűben feküdt, alig lélegzett, és a lábát mély seb hasította fel. A férfi nem tudta otthagyni – óvatosan a kabátjába burkolta, és hazavitte.

Hetekig gondoskodott róla, mintha a saját gyermeke volna. Naponta cserélte a kötéseket, cumisüvegből etette, a tűz mellett melegítette, és gyengéden beszélt hozzá.

A gorilla eleinte reszketett a félelemtől, de idővel elkezdett bízni benne. Pár hónap múlva már erős, éber tekintetű és meglepően szelíd állattá vált. Kettejük között különleges, törhetetlen kötelék született.

Ám a törvény világos volt: vadállatot otthon tartani tilos. Egy nap a szomszédok meglátták az ablakon át a hatalmas gorillát, és értesítették a hatóságokat.

Másnap megérkeztek az állatvédők. A férfi könyörgött, hogy ne vigyék el – sírva bizonygatta, hogy a gorilla sosem ártana senkinek. De a döntés már megszületett.

A gorillát elszállították, és a férfi magára maradt az üres házban. Napokon át a ketrec előtt ült, simogatva a régi kötelet, amivel kedvence játszani szokott, miközben a könnyei hangtalanul peregtek.

Évek teltek el. A gorillát egy állatkertbe vitték, ahol hamar beilleszkedett. A gondozók megdöbbenve figyelték értelmét és nyugalmát – sosem mutatott agressziót, csak mély, emberi kíváncsiságot, mintha valakit keresne.

Közben a férfinál agydaganatot diagnosztizáltak. Az orvosok szerint már csak néhány hete maradt hátra. Alig tudott beszélni vagy járni, de egyetlen gondolat tartotta életben: még egyszer látni akarta régi barátját.

A történet bejárta a közösséget, és az állatkert végül beleegyezett, hogy teljesítse utolsó kívánságát.

A találkozás napján hordágyon vitték oda, takaróba burkolva. Alig kapott levegőt, de halvány mosoly ült az arcán. A gondozók kinyitották a kifutó ajtaját, és óvatosan odatolták. A gorilla háttal ült, nyugodtan.

Amikor meghallotta a gyenge köhögést, lassan megfordult. Néhány másodpercig mozdulatlanul nézte a férfit, mintha nem hinné el, amit lát. Aztán lassan, óvatosan elindult felé. A jelenlévők lélegzet-visszafojtva figyelték.

Senki sem tudta, mi fog történni – eltelt annyi év, talán már nem is emlékszik rá.

De akkor valami csoda történt. A gorilla letérdelt a hordágy mellé, megszagolta a férfi kezét, mély, rekedt hangot adott ki… és átölelte.

Óvatosan tartotta, mintha félne, hogy fájdalmat okoz. A szemei fényleni kezdtek, a lélegzete felgyorsult, és halk, szinte sírásszerű hangot hallatott.

A férfi lassan megemelte a kezét, és megsimogatta a fejét. Halványan elmosolyodott.

Senki sem tudta visszatartani a könnyeit. A gorilla mellette maradt, ringatózott, halkan morgott, mintha a saját nyelvén beszélne hozzá.

Néhány perccel később a férfi lehunyta a szemét, és lélegzete elcsendesedett.

A gorilla nem mozdult. Ott maradt, őrizve a barátját. És amikor végül elvitték a testet, csak akkor engedte közelebb a többieket – szomorú tekintettel, mintha pontosan értené, hogy épp elveszítette azt az egyetlen embert, aki valaha igazán szerette.