Feleségül vette a város legkövérebb lányát egy fogadás miatt. De évek múltán ez a „párbaj” igazi szerelmi történetté vált, amely még a kőszívet is meghatja…

A neve Timur volt. Gazdag, magabiztos férfi, aki megszokta, hogy mindig a figyelem középpontjában álljon. Egy zajos bulin, néhány pohár után, kimondott egy mondatot, ami örökre megváltoztatta az életét:
— Fogadjunk, hogy elveszem a város legmolettabb lányát feleségül – és még csak meg sem rezzenek!

A barátai felnevettek. Ő viszont megtartotta a szavát. Egy héttel később megkérte Lejla kezét – egy kedves, vidám, kissé félénk lányt, akit sokan alábecsültek. Ő nem tudott a fogadásról. Csak egy esélyt látott benne – nem a gazdagságra, hanem a családra.

Az esküvő fényűző volt. Amikor elérkezett a pillanat, hogy a fiatal pár táncoljon, Lejla a színpadra lépett és azt mondta:
— Nekem is van egy meglepetésem.
Levetette a köpenyét, és táncolni kezdett. Hajlékonyan, magabiztosan, gyönyörűen – a sztereotípiák ellenére. A közönség felállva tapsolt. Timur döbbenten nézte: előtte nem egy „fogadásból választott feleség” állt, hanem egy nő – méltósággal, tehetséggel és lélekkel.

Eleinte hidegen viselkedett vele. Szokásból. De Lejla nem könyörgött szeretetért. Csak élt: sütött, nevetett, segített a szomszédoknak, online táncórákat tartott. A házban lassan melegség költözött.

Amikor Timur elvesztett egy nagy összeget és összetörten tért haza, Lejla nem kérdezett semmit. Csak teát tett elé, és halkan annyit mondott:
— A pénz jön és megy. A lényeg, hogy itthon vagy.
Akkor ölelte át először igazán.

Elteltek a hónapok. Timur megváltozott. Már nem szórta a pénzt, kikérte felesége véleményét, figyelt rá. Egy este egy étteremben, gyűrűvel a kezében, letérdelt előtte:
— Lejla, fogadásból vettelek el. De most már szerelemből kérem meg a kezed. Leszel újra a feleségem?
— Már most is az vagyok. Csak most – szerelemből, — mosolygott.

Ekkor született meg az ötlet:
— Szeretnék egy stúdiót nyitni olyan nőknek, mint én. Nem a „tökéleteseknek”, hanem az igaziaknak.
Timur hitt benne. Ő a pénzét fektette bele, Lejla pedig a lelkét. Három hónappal később az egész város róluk beszélt:
— Timur felesége? Az a telt táncosnő? Ő most igazi sztár!

De voltak gúnyos hangok is. Egy régi barát megkérdezte:
— Komolyan gondolod? Hiszen ez csak egy vicces fogadás volt!
— Igen, — felelte Timur nyugodtan. — De ennek a fogadásnak köszönhetem, hogy megtaláltam a sorsomat.

Amikor Lejla megtudta, hogy várandós, Timur sírva fakadt. Ő vitte orvoshoz, könyveket olvasott a szülőségről, babakocsit választott. Egy dolgotól félt: elveszíteni őket. A hetedik hónapban komplikációk jöttek. Kórház, aggodalom, imák.

Két nap múlva császármetszés. Egy gyenge, de erős sírás hallatszott.
— Kislány, — mondta az orvos. — Pici, de harcos.
Timur könnyei szabadon folytak.
— Nem voltam kész férjnek lenni, apának sem. De most már bármit megtennék értetek.

Évek múltán ugyanabban a teremben, ahol valaha házasodtak, egy fiatal nő lépett színpadra pezsgőszín ruhában:
— Ezt a dalt anyámnak és apámnak ajánlom. Az ő szerelmük egy fogadásból indult… de bebizonyította, hogy a csodák léteznek.
Ayla énekelt. A nézőtéren Timur és Lejla egymás kezét szorították. Ő megőszült, ő pedig ugyanolyan sugárzó volt, mint régen.

A bál után kimentek a verandára, ahol először táncoltak.
— Nem hittem, hogy ez sikerülhet, — suttogta Lejla.
— Én sem, — válaszolta Timur. — Amíg meg nem ismertelek.

A zene újra felcsendült — a nászdaluk. És a csillagok alatt újra táncra perdültek.
Mintha először.