Egy vak férfi hatalmas gödörbe esik… de amit a vezető kutyája tesz, az mindenkit szóhoz juttat.

Napos és nyugodt reggel volt.
A friss levegő simogatta az utcákat, és egy idős férfi lassan sétált hűséges társával: Rexszel, a nemes tekintetű, magabiztos léptekkel haladó németjuhásszal.

A férfi több mint tíz éve nem látta a napfényt.
Az egész idő alatt Rex volt a szeme, az iránytűje és az egyetlen igazi barátja.

Minden nap ugyanazon az útvonalon haladtak: a bot ritmust adott, a kutya finoman húzta a pórázt, vezetve gazdáját a legnagyobb gondossággal, mintha a világ legszentebb kincsét óvnák.
Minden rutin volt.
Minden biztonságosnak tűnt.

Egészen addig a napig.

Néhány órával korábban egy föld alatti csővezeték robbant fel.
A aszfalt beszakadt, és egy hatalmas lyuk tátongott a járda közepén.
A munkások még nem érkeztek meg, a veszély pedig ott volt, láthatatlan azok számára, akik nem láthatták.

Rex érezte a bajt.
Hirtelen megállt, de gazdája, értetlenül, tett még egy lépést.

A bot megérintette a szélét… és eltűnt a semmiben.
Az idős férfi elvesztette egyensúlyát.
A talaj a lába alatt beszakadt.
És egy pillanat alatt a lyukba zuhant.

Ekkor cselekedett Rex valami váratlan dolgot.

A kutya kétségbeesetten ugatni kezdett, futkosott a lyuk szélén, szimatolt, keresve a segítséget.
Hangja megtörte a reggel csendjét, de a járókelők figyelmen kívül hagyták — csak egy nyugtalan kutyának tűnt.

Egészen addig, míg egy fiatal férfi észrevette a rohanó viselkedést, és odalépett.
Ahol Rex ugatott… meglátta a mélységet.
—Valaki van ott! —kiáltotta.

Azonnal hívta a mentőket.
Amíg a mentők megérkeztek, Rex egy pillanatra sem mozdult.
Nyüszített, szimatolt a szélén, minden mozdulata úgy szólt: „Kérlek, mentsétek meg!”

Amikor végre kihúzták az embert, porosan, de élve, a tömeg tapsban tört ki.
A férfi zavartan nyújtotta a kezét… és érezte a meleg orrot a tenyerén.

Rex reszketve nyalta, finoman, anélkül, hogy egy pillanatra is eltávolodott volna.
Az emberek a telefonjaikkal filmeztek, mások csendben sírtak.

De a kutya nem a figyelemre vagy jutalomra vágyott.
Csak biztos akart lenni benne, hogy a barátja lélegzik.

És amikor az idős férfi gyengéden suttogta:
—Jó fiú, Rex… jó fiú…

A kutya egyszerűen lefeküdt mellé, a fejét a lábára helyezve,
mintha azt mondaná:
„Amíg én itt vagyok… soha többé nem esel egyedül.”