A vacsora után Emma szembesítette Tylert a megjegyzéseivel. A fiú ekkor bevallotta, hogy valójában a kosárlabdacsapattársai kritikáit adta tovább, mert így próbálta elterelni a figyelmet a saját bőrbetegségéről, az ekcémájáról. Amikor Emma rájött, hogy Tyler a saját bizonytalanságait vetítette ki rá, úgy döntött, véget vet a kapcsolatuknak. Nem sokkal később Tyler kiállt a csapattársai ellen, amikor azok ismét megjegyzéseket tettek Emmára. Ezzel bebizonyította, hogy tanult a történtekből, és érettebben kezdett viselkedni.
Bár Tyler bocsánatot kért, és megpróbálta helyrehozni a kapcsolatukat, Emma kitartott a döntése mellett, és úgy határozott, egy ideig inkább egyedül marad. Időközben magabiztosabbá vált, és megtanulta határozottan meghúzni a saját határait. Befejezte a művészeti feladatát is, amelyhez édesanyjáról készített portrét: a képen az asszony felszabadultan, őszinte mosollyal nevetett, anélkül, hogy megpróbálta volna elrejteni az örömét. Daniel támogatta lánya döntését, és hangsúlyozta, hogy az önértékelésünk alapja az kell legyen, ahogyan mi magunk tekintünk magunkra, nem pedig mások véleménye.
Az idő múlásával a családi légkör is megváltozott, ahogy Emma egyre magabiztosabb lett, és többé nem próbálta hosszú ujjú ruhák mögé rejteni a karját még otthon sem. Daniel és a felesége örömmel figyelték lányuk önállóságának kibontakozását. Emma fokozatosan maga mögött hagyta a fájdalmas élményt, és eszébe sem jutott megváltoztatni a külsejét csupán azért, hogy mások elvárásainak megfeleljen.
A portré továbbra is a konyhai hűtőszekrényen maradt, a család mindennapjainak állandó részévé válva, és újra meg újra emlékeztetve őket az önelfogadás fontosságára. Végül Emma egy rövid ujjú pólóban lépett ki a házból, teljesen elégedetten önmagával, és magabiztosan folytatta a mindennapjait.