Sansa a temetőbe látogat, hogy megemlékezzen fia, Edward harmincötödik születésnapjáról, amelyet már nem érhetett meg. Friss napraforgókat helyez a sírjára, ám távozáskor véletlenül ottfelejti a metszőollóját. Amikor másnap reggel visszatér érte, észrevesz egy Monica nevű nőt, aki friss virágokat és emléktárgyakat gyűjtöget a sírokról, köztük egy szalagot Edward nyughelyéről is. Sansa felháborodva követeli vissza az elvett tárgyakat, Monica azonban váratlanul arra kéri, hogy kövesse őt az utca túloldalára, ahol megmutatja különös tettének valódi okát.
Monica szerény otthonának egyik zárva tartott szobájába vezeti Sansát, ahol egy különös műhely tárul eléjük. Az asztalokon öntőgyanta, szárított virágszirmok és gondosan felcímkézett, elhunyt személyeknek szentelt fadobozok sorakoznak. Monica elmeséli, hogy évekkel korábban elveszítette a lányát, és azóta virágok, valamint személyes emlékek megőrzésével próbál vigaszt nyújtani a gyászoló családoknak. Azt ugyanakkor beismeri, hogy a tárgyakat engedély nélkül gyűjtötte össze. Sansa a dobozok között rábukkan Edward eltűnt kék szalagjára és arra a személyes üzenetre is, amelyet korábban fia virágai közé rejtett. A felfedezés egyszerre ébreszt benne mély fájdalmat és haragot.Sansa elhatározza, hogy helyrehozzák a történteket. Monicával együtt visszaviszik az elvett virágszálakat a megfelelő sírokhoz, és értesítik a temető irodáját az engedély nélküli gyűjtögetésről. Bár Sansa eleinte képtelen megbocsátani, lassan megérti, hogy Monica tettei mögött ugyanaz a mindent felemésztő fájdalom húzódik, amelyet ő maga is érez gyermeke elvesztése miatt. Végül beleegyezik, hogy Monica elkészítsen egy gyantába foglalt emléktárgyat Edward szalagjából és leveléből, de egyetlen feltételt szab: a nő soha többé nem vihet el semmit a sírokról a hozzátartozók engedélye nélkül.
Hazatérve Sansa ismét szembesül a konyhában csöpögő csappal. Ezúttal azonban ahelyett, hogy arra vágyakozna, bárcsak Edward még mindig mellette lenne, és megjavítaná, szakembert hív. Ez az apró döntés fontos lépést jelent a veszteség elfogadása felé. Monica elkészült emlékdobozát a konyha ablakpárkányára helyezi, egy friss napraforgó mellé, majd elidőzik Edward fényképei előtt, amelyeken fia mosolyogva tartja kezében a szerszámosládáját. Az este csendjében lassan törékeny béke költözik a szívébe, miközben megtanulja, hogyan őrizheti meg fia emlékét anélkül, hogy kizárólag a hiányának fájdalma határozná meg az életét.