Egy kóbor kutya betörte egy autó ablakát, hogy megmentse a gyermeket. Ám a gyorsan talált felfedezés mindenkit megrázott.
Az este közeledett, a hőség úgy nyomta a várost, hogy az aszfalt szinte olvadt. Egy öreg kóbor kutya kószált a szupermarket parkolójában. Bundája csomókban, a füle csonka, a lába vonszolódott. Az emberek elfordultak, siettek az autóikhoz.
Már épp tovább akart menni, amikor halk, alig hallható nyögést érzett.
A hang a sötétkék terepjáróból jött. Az üvegen belül egy gyermek ült, becsatolt övekkel. Arca piros volt, ajkai sápadtak. A kislány nehezen lélegzett, mintha a levegő maga is perzselő tűzzé vált volna.
A kutya először morogni kezdett, majd nekilendült az üvegnek. Újra és újra. A mancsa véres nyomot hagyott, a foga a forró üvegen csúszott. A harmadik ütésre az ablak megrepedt. Csengés – majd csend. Az autó riasztója felvonyított.
Az emberek odasereglettek. Az első, aki odaért, egy lány volt a szomszédos boltból. Kitárta az ajtót, kihúzta a gyermeket, és valakinek kiáltotta:
— Hívjátok a mentőt!
A kislány újra levegőhöz jutott. A kutya, tele apró üvegdarabokkal, lassan hátrált, majd eltűnt a sarok mögött.
Másnap a hírek így szóltak: „A kis Rose Andersont ismeretlen kutya mentette meg.” Az orvosok szerint, ha még tíz percet vártak volna, a gyermeket már nem lehetett volna megmenteni.
Néhány nap múlva a család kisfiúja, Sam, látta a kutyát a kapuban. Fejét lehajtva ült, mintha a ítéletet várná.
— Hé, haver — suttogta a fiú — ne félj.
A kutya óvatosan odament. Így kapta a nevét: Buddy.
Azóta a kutya az Anderson családnál élt. Rose ágyánál aludt, ügyelt rá, hogy Sam reggelizzen, és ne felejtse a hátizsákját. Ha a lány köhögött, azonnal felállt. Ha Sam aggódott, mellé feküdt, és a fiú megnyugodott.
Egy nap Sam talált egy régi újságkivágást:
„Eltűnt a szolgálati kutya, Shadow. Képzett segítőkutyát keresnek egészségügyi korlátozásokkal élők számára.”
A fotó stimmelt. Ugyanaz a fül. Ugyanaz a tekintet.
Sam sokáig nem szólt a szüleinek. De amikor Buddy újra megmentette – kihúzta a fiú alól a biciklit –, rájött, hogy eljött az idő.
A szülők felhívták a hirdetésben megadott számot.
Másnap egy nő érkezett hozzájuk, köpenyben, sápadtan és izgatottan. Amint meglátta a kutyát, térdre rogyott:
— Shadow… életben vagy…
A kutya csóválta a farkát, halkan nyüszített. Kettejük között vihar tombolt – veszteség, magány, keresés.
A nő elmondta, hogy a kutya a férje, egy veterán társa volt. Halála után a vihar idején elszökött, és eltűnt.
— Azt hittem, elment meghalni. De ő… megtalálta azokat, akiknek szüksége volt rá.
Hosszan ültek hárman: ő, Buddy és a kis Rose, aki a kutya mancsát fogta.
Margaret Caldwell így szólt:
— Maradjon önöknél. Ő maga választott titeket.
És hozzáfűzte, miközben az öreg zöld nyakörvet becsatolta:
— De őrizze meg a nevemet. Ő egyszerre Buddy és Shadow. Két élet lakik benne.
Most éjszakánként körbejárja a szobákat, halkan lépkedve a szőnyegen. Sam néha suttog a sötétbe:
— Te vagy a mi őrzőnk. És itt vagy otthon.