A kórházi váró fojtogató feszültséggel telt meg, de Thomas számára az igazi rémálom a kis vizsgálóban zajlott. A vastag üvegajtón át látta, ahogy hétéves lánya, Lily, mozdulatlanul ül egy széken. Föléje hajolva egy fiú állt, aki legfeljebb tizenhat éves lehetett, fakó kapucnis felsőben, kezében pedig egy különös, fémes eszközt tartott, amely halvány borostyánszín fényben pulzált. A fiú egészen közel hajolt, és a fényt közvetlenül Lily tágra nyílt, pislogás nélküli szemeibe irányította. Thomas szíve vadul kalapált. Az ösztön és a nyers rettegés mindent felülírt benne.
Teljes erejéből nekirontott az ajtónak, és dörgő robajjal betört a helyiségbe. – Tűnj el a lányomtól! – üvöltötte Thomas, hangja elcsuklott az apai kétségbeeséstől, miközben rárontott az idegenre. Meg volt győződve róla, hogy ez az ismeretlen örökre meg akarja vakítani a kislányát, valami torz, kegyetlen beavatkozást hajtva végre. A fiú összerezzent, de nem ejtette el a készüléket; inkább szembefordult vele, mintha védené Lilyt. Könnyek gyűltek a szemébe, miközben Thomas megragadta a vállát, és félrelökte.
– Kérem, csak még öt másodperc! Könyörgök, hagyja, hogy befejezzem! – kiáltotta a fiú, hangja remegett, mégis kétségbeesetten határozott volt. Thomas megdermedt egy pillanatra, keze még mindig a kabátját markolta. Semmi gonoszság nem volt a hangjában – csak fáradt, szinte végsőkig feszített sürgetés. Lily mögöttük nyugodtan ült, mintha transzban lenne, teljesen közömbösen a káosz iránt. Thomas minden védelmező ösztönével szembemenve habozott. A tekintete a készüléken villogó visszaszámlálóra esett.
Egy utolsó, stabil lélegzetvétel után a fiú megnyomta a gombot. A levegőben halk, meleg zümmögés vibrált, majd egy gyengéd kék villanás világította meg Lily arcát, mielőtt az eszköz teljesen elsötétült. A fiú hátrazuhant egy székre, kimerülten, reszketve. Thomas azonnal Lilyhez fordult, térdre esett előtte, és remegő kézzel az arcához kapott. – Lily, nézz rám… látsz engem? – suttogta kétségbeesetten.
Lily pislogott kettőt. Az a homályos, üveges tekintet, amely hónapok óta aggasztotta az orvosokat, hirtelen eltűnt. Egyenesen az apjára nézett – tisztán, élesen. Az elmúlt évben egy ritka, romló betegség lassan elvette a látását, és az orvostudomány tanácstalan volt. Most azonban a szemében lévő köd teljesen felszívódott, helyét élénk, egészséges fény váltotta fel. Mosolyogva nyúlt az apja felé. – Látom az órát a falon, apa – suttogta boldogan. Thomas döbbenten nézett rá, miközben könnyei elhomályosították a látását, és lassan megértette: a titokzatos fiú nem ártani akart a lányának, hanem egy csodát adott neki.