Egy gorilla rátámadt egy kerekesszékes férfira… de amit ezután tett, mindenkit szavak nélkül hagyott.

Az az idős férfi minden héten ellátogatott az állatkertbe. A baleset előtt ott dolgozott gondozóként: ismerte az összes állatot, saját kezűleg etette őket, és úgy beszélt velük, mint régi barátokkal. Valahogy mindig megértették egymást.

Nyugdíjba vonulása után is visszatért minden szombaton. Megállt a kifutók előtt, figyelte, ahogy az állatok játszanak, esznek vagy szundikálnak, és úgy érezte, még mindig oda tartozik.

Aznap minden a szokásosnak tűnt… egészen addig, amíg nem. A férfi a gorillákat nézte, amikor az egyik nőstény lassan közelebb jött, mélyen a szemébe nézett, majd váratlanul megragadta a kerekesszékének fogantyúit.

Hihetetlen erővel húzta magához. A látogatók sikoltozni kezdtek, a dolgozók a segítségére siettek, de a gorilla ereje legyőzhetetlen volt. Egy pillanat alatt a férfi már a kifutó belsejében volt.

– Gyorsan! Hozzák ki onnan! – kiáltotta az egyik őr. A tömeg lélegzet-visszafojtva figyelt. Az idős férfi mozdulatlan maradt – tudta, milyen kiszámíthatatlanok lehetnek ezek az állatok. Behunyta a szemét, és felkészült a legrosszabbra.

Aztán valami egészen váratlan történt. A gorilla odalépett hozzá, gyengéden ránézett, átölelte, és ringatni kezdte… mintha egy gyermeket tartana a karjaiban.

A gondozók dermedten nézték. Senki sem mert megszólalni. Aztán egy remegő hang törte meg a csendet:
– Emlékszik rá.

A gorilla óvatosan visszaültette a férfit a székébe, majd finoman a korlát felé tolta. A dolgozók odarohantak és kimenekítették. Az öreg férfi sírt – de nem a félelemtől.

Mert felismerte őt. Ugyanaz a gorilla volt, akit évekkel korábban megmentett a haláltól. És az az ölelés volt a módja annak, hogy elmondja: „Nem felejtettelek el.”