Az orvosok a haldokló oligarcha diagnózisát vitatták meg, és felszólították a takarítónőt, hogy azonnal hagyja el az intenzív osztályt; ám amikor a takarítónő kimondta a betegség nevét, az összes orvos megdermedt a rémülettől.
Az intenzív osztályon borzongató csend uralkodott. Az ország leggazdagabb és leghatalmasabb embere a fényes műtőlámpák alatt vívta élet-halál harcát. A környék legjobb kardiológusai, sebészei és neurológusai órák óta vizsgálták a leleteket, de nem jutottak eredményre; papíron minden tökéletesnek tűnt. „Semmi tünet, nincs gyulladás, nincs daganat; az ember a kezeink között hal meg, és nem tudjuk az okát” – mondta a főorvos kétségbeesetten. Eközben a sarokban a padlót felmosó idős takarítónő úgy hallgatott mindent, mintha csak egy árnyék lenne a falon.
Amíg az orvosok hevesen vitatkoztak egymás között, az idős asszony halkan felemelte a fejét, és azt mondta: „Egy lehetőséggel egyáltalán nem számoltak.” A sebészek ezen a közbeszóláson gúnyosan felnevettek: „Kérem, menjen ki, mi itt egy komoly diagnózison dolgozunk, nem azon, hogyan kell felmosni a csempét” – torkolták le. A takarítónő azonban nem adta fel; amikor a monitorokra és a vizsgálati eredményekre nézve elsuttogott néhány technikai kifejezést és tünetet, az orvosok arcán a gúnyos mosolyt jeges csend és rémület váltotta fel.
„Önök mindenre ránéztek, de a legfontosabbat elfelejtették: ezt az embert mérgezik” – mondta az asszony határozott hangon. Miközben az orvosok értetlenül álltak, elmesélte egy ritka toxin történetét, amellyel évekkel ezelőtt a gyárban dolgozó férje került kapcsolatba. Ez a méreg a szervezetbe jutás után néhány órával nyom nélkül lebomlik a vérben, de belülről emészti fel az idegrendszert. Az asszony rámutatott a beteg lepedőjén érezhető, nagyon enyhe, szinte észrevehetetlen keserűmandula-illatra. Ez az illat elkerülte a hétköznapi orvosok orrát, de a halált suttogó jel volt.
Attól a pillanattól kezdve minden megváltozott a kórházban. Az oligarchát azonnal egy elkülönített szobába vitték, a teljes személyzetet lecserélték, és a takarítónő figyelmeztetése alapján speciális méregtelenítő kezelést kezdtek. Tizenkét órával később a napok óta riasztó gépek elcsendesedtek; a pulzus javult, a légzés normalizálódott. Amikor hajnalban az oligarcha kinyitotta a szemét, a modern orvostudomány óriásai kénytelenek voltak tisztelettel fejet hajtani az asszony előtt, aki felmosóronggyal a kezében mentett életet.
A titkos nyomozás során kiderült, hogy az oligarcha egyik legközelebbi embere adagolta naponta kis mennyiségben az italába ezt a ritka mérget, amely a szabványos teszteken soha nem mutatható ki. Aznap az intenzív osztályon nemcsak egy élet menekült meg; bebizonyosodott az is, hogy a legnagyobb szakértelem néha nem a diplomában, hanem az élet nehéz tapasztalataiban rejlik. A tudomány tévedett, de egy figyelmes szem és az éles szaglás képes volt legyőzni még a halált is.