Az idős nő egy jégpályán megmentette a fuldokló farkast, és amikor minden véget ért, ők jöttek ki az erdőből… A nő megdöbbenve, hitetlenkedve állt, nem tudott hinni a szemének.

Fagyos téli nap volt, és a hegyi tó felszíne vékony jégréteggel borította. Egy idős nő épp fát gyűjtött, amikor meglátott egy hatalmas farkast, aki tehetetlenül vergődött, ahogy a jég repedt és egyre inkább a hideg vízbe süllyedt. Az állat mancsai csúszkáltak, és minden mozdulatával egyre mélyebbre merült a hideg vízben. A nő, figyelmen kívül hagyva, hogy vadállatról van szó, hasra feküdt, és hosszú botját a farkas felé nyújtotta. A jég recsegő hangja ellenére nem adta fel, és minden erejét összeszedve sikerült kimentenie az állatot a vízből.

A farkas, vizesen és reszketve feküdt a jégen, és úgy tűnt, hogy az egyik hátsó lába eltörött. A nő rémülten készült hátrálni, amikor a fák mélyéből mozgás kezdett kirajzolódni. Hirtelen két sor fénylő szem bukkant elő a fák közül. A farkas falkája volt. A farkasok érzékelték az ember jelenlétét, és gyorsan közeledtek. Az idős nő, felismerve, hogy nincs hová menekülnie, rémülettel megdermedt.

A falkát, amely úgy tűnt, hogy támadásra készül, váratlanul valami megállította. Az előbb még a halálból megmenekült sebesült farkas, fájdalomtól remegve, felállt. Reszkető lábai ellenére a nő elé lépett, és védelmező módon elkezdett morogni a falkának. Ez a gyenge, de határozott hang egyértelmű üzenetet küldött a többieknek: Ezt a nőt nem bántják. A vadon törvényei abban a pillanatban helyet adtak egy ősi hála érzésének.

A falkavezér egy pillanatra megállt, majd enyhén meghajolva hátrálni kezdett. A többi farkas is követte őt, és elhúzódtak az erdő sötétje felé. A sebesült farkas még mielőtt elment volna, hátrafordult, és egyszer utoljára ránézett a nőre. A szemében már nem a vadászat őrülete volt, hanem mély nyugalom és hála. Sántikálva követte a társait, és rövid időn belül eltűnt a fák között.

Az idős nő egyedül maradt a jégen, de már nem félt. Ahogy a szél hópihéket sodort, szívét felmelegítette az imént átélt csoda hatása. Megértette, hogy a természet legkeményebb arcán is van helye a jóságnak. Lassan felállt a földről, és a hátán a farkaspengék és az emberi lábnyomok nyomán otthona felé vette az irányt.

Like this post? Please share to your friends: