Fedor azon a reggelen makacsul elhatározta, hogy eltakarítja a tetőre sodort száraz ágakat, amelyeket az éjszakai vihar hagyott maga után. Felesége, Zinaida hiába figyelmeztette: „Várjuk meg a hétvégét, kérjünk egy rendes létrát a szomszédtól” – ő a szokásos módon elengedte a füle mellett. A régi, repedezett, ingatag fa létrát a sáros földnek támasztotta, és az a fajta ember lévén, aki a segítséget gyengeségnek tartja, morgolódva kezdett felkapaszkodni rajta; csak egyetlen cél vezette: elhallgattatni azt az idegesítő kaparó hangot.
A ház morgós, de eszes lova, Buyan, csendben figyelte az eseményeket. Volt benne egy különös szokás: ha valakit felemelkedni látott a földről, azonnal nyugtalanná vált és körözni kezdett. Amikor Fedor felnyúlt a tető felé, a ló odalépett mellé, és orrával megbökte a lábát. Az öreg rákiáltott: „Takarodj innen, te ostoba jószág!” – és el akarta zavarni, mire Buyan végső kétségbeesésében a fogával ráharapott Fedor nadrágjára, és teljes erejéből lefelé kezdte húzni.
Zinaida a kertben egy széken ülve figyelte férje létrán való vergődését, és hangosan nevetett a látványon. Fedor közben egyszerre próbálta visszaszerezni a nadrágját, és kiabált: „Ne nevess, inkább segíts!” A szomszédok is összegyűltek a kerítésnél, hogy élvezzék a komikus jelenetet. Buyan pedig úgy viselkedett, mintha esküt tett volna arra, hogy megóvja gazdáját egy nagy ostobaságtól – és rendületlenül húzta tovább.
Aztán, amikor Fedor dühösen elindult lefelé a létrán, a tiszta, kék égen hirtelen vakító fény hasított át. Egyetlen pillanat alatt egy hatalmas villám csapott le pontosan arra a pontra, ahol Fedor keze néhány másodperccel korábban még a tető szélét fogta. Recsegés tört fel, szikrák szóródtak szét, és a levegőt égett szag töltötte meg. A kertben a nevetés azonnal dermedt, jéghideg csenddé változott.
Fedor rémülten, elsápadva nézett hol a szétzúzott tetőre, hol a még mindig ziháló lóra. Buyan tekintete mintha végig tudta volna, mi fog történni. Aznap este Fedor összetörte és félredobta a régi létrát. Néha egy állat ösztönei sokkal inkább megmentik az embert, mint annak makacs akarata – ezt akkor, a saját bőrén tanulta meg.