A nappalit betöltő sikolyok élesek és kétségbeesettek voltak, olyan rémülettel rezegtek, hogy a levegő is törékennyé vált tőlük. A fiatal Leo rángatózva vergődött a fotelben, arca sápadt volt és hideg veríték csillogott rajta, miközben nagymamája, Margaret, egy nehéz ipari vágóollóval küzdött a gipsz ellen. A fiú könyörgésére süket maradt, arca szinte kővé dermedt, irracionális elszántsággal. Mellette Leo mostohaanyja, Elena, Margaret karjait próbálta elrántani, hangja megrepedt, ahogy könyörgött neki, hogy álljon meg, rettegve attól, hogy a kétségbeesett fűrészelés közben a nagymama megsebesíti a gyermeket. A gipsz, amelynek Leo törött alkarját kellett volna gyógyítania, hirtelen megmagyarázhatatlan kín forrásává vált, külső rétege a fém pengék könyörtelen nyomása alatt repedezni kezdett.
A ház légköre azonnal megváltozott, amikor az utolsó üvegszálas réteg végül engedett. A várt halvány, tiszta bőr vagy orvosi kötés helyett egy sötét, kavargó massza ömlött ki a keményfa padlóra. Kaotikus hangyaként hömpölygő áradat volt ez, több ezernyi rovar, amelyek eszeveszett, mégis gépies pontossággal mozogtak. Ahogy szétterjedtek, egy apró, kilyukadt műanyag zacskó vált láthatóvá, amely szorosan a fiú karjához volt ékelve, tartalma – durva, fehér szemcsék – a rajba szóródott. A szoba fülsiketítő, fullasztó csendbe zuhant, ahogy a jelenet valósága mindenkire ránehezedett.
Elena hátratántorodott, kezét a szája elé kapta, szemei a mostohafiát ért kegyetlenség bizonyítékára tapadtak. A felismerés olyan erővel csapott le rá, mintha fizikai ütés érte volna: ez nem orvosi szükségszerűség vagy különös baleset volt, hanem egy előre kitervelt, rosszindulatú csapda. Valaki szándékosan cukros anyaggal töltötte meg a gipszet, hogy odacsalja a hangyákat, és a gyógyulást szolgáló eszközt szenvedés helyszínévé változtassa. A hangyák szaga és a széttört műanyag látványa mindent borzalmasan egyértelművé tett. Most már világos volt, hogy az elkövető hozzáfért az orvosi eszközökhöz, valaki, aki hetek óta figyelte Leo szenvedését, és pontosan tudta, mi történik a fehér héj alatt.
Miután a rendőrséget kihívták, és a szobát végre megtisztították a fertőzéstől, a nyomozás gyorsan a család szűk körére összpontosult. Az elkövetőt végül egy sértett, távoli rokonként azonosították, aki Leo gyógytornájában segített, és akit mélyen gyökerező, irracionális irigység hajtott a család örökségével szemben. A manipulált orvosi eszközökre és szokásaira utaló bizonyítékok alapján a személyt még azelőtt elfogták, hogy tovább eszkalálhatta volna bosszúját. A házat korábban betöltő rémület lassan komor, éber nyugalommá oldódott, a család pedig örökre megváltozva maradt annak felismerésével, hogy a legnagyobb veszélyek néha éppen azokban a helyekben rejtőznek, amelyeknek a biztonságot kellene jelenteniük.