Egy 73 éves, kerekesszékes nyugdíjas számára a kert nem csupán egy darab föld; menedék a békének és a függetlenség jelképe. A férfi gondosan ápol két fiatal juharfát és több idős örökzöldet, örömét leli a madáretetők feltöltésében és a fák megóvásában a zord tél előtt. Ez a nyugalom azonban megrendült, amikor a fiatal szomszédnő úgy kezdett bánni a telekhatárral, mintha az a saját hulladéklerakója lenne: energiaitalos dobozokat, gyorséttermi zacskókat és cigarettacsikkeket dobált oda. A tiszteletlenség ellenére a férfi először a legegyszerűbb utat választotta: csendben eltakarította a szemetet, hogy elkerülje a felesleges stresszt és a konfliktust.
A helyzet akkor eszkalálódott, amikor egy erős hóesés után a férfi egy hegynyi háztartási hulladékot – savanyú sört, kávézaccot és ételmaradékot – fedezett fel, amit szándékosan a fiatal juharfák alá hordtak. A tett szándékosságát egyértelműen jelezte a lábnyomok sora, ami a szomszéd kapujától vezetett a helyszínig. Amikor szembesítették a fiatal nőt, döbbenetes önelégültséggel reagált, gúnyt űzve a férfi korából és testi állapotából. Mosollyal elintézte a panaszt, és azt javasolta: mivel úgyis „a szemétben turkál”, legyen inkább az ő személyes kukása, hogy elüsse az időt.
A bérlő azonban nem tudta, hogy a férfi már harminc éve élt a ház mellett, és egész életében baráti kapcsolatban állt a tulajdonossal, Tommal. Míg a szomszéd a kerekesszékes férfit tehetetlen „kerti díszként” látta, a férfi hetekig dokumentálta a visszaéléseket. Egyre gyarapodó digitális albumot hozott létre dátumozott fényképekkel és a bérleti szerződés megsértését bizonyító anyagokkal, majd felvette a kapcsolatot Tommal. A tulajdonos azonnali és határozott reakciót adott: a havi felmondásra alkalmas bérleti szerződés és a kertgondozással kapcsolatos, általa aláírt záradék minden jogi eszközt megadott a gyors kilakoltatáshoz.
A férfi az utolsó csapást egy csepp iróniával mérte: átadott a szomszédnőnek egy kis „ajándékdobozkát”, amelyben a dokumentált bizonyítékok másolatai és a kilakoltatási kereset voltak. A nő kezdeti fennhéjázása eltűnt, amikor rádöbbent, hogy arroganciája az otthonába került. Próbált fellázadni, és „keserű öregembernek” nevezte a férfit, de ő higgadt maradt. A konfrontáció világos figyelmeztetésként szolgált: míg a nő csak egy kerekesszékes élet korlátozottságát látta, figyelmen kívül hagyta a közösségben hosszú évek alatt gyökeret vert kapcsolatokat és egy férfi ellenálló képességét, aki nem volt hajlandó láthatatlanként viselkedni.
Péntekre a költöztető autó eltűnt, és a csend visszatért a környékre. Másnap reggel a férfi végre tiszta, friss hóban gördült, megszabadulva a hulladék bűzétől és a tiszteletlen szomszéd zajától. A fiatal juharfák biztonságban álltak, a kardinálispapagájok visszatértek szokásos rendjükhöz. A reggeli nyugalomban ülve a férfi mély elégedettséget érzett: a teste talán korlátozott, de a szelleme és a „szemetet elszállítani” képessége teljesen ép maradt.