A történetmesélő egy zsúfolt sürgősségi váróteremben ült, próbálva megnyugtatni újszülött lányát, Oliviát, aki sírt és lázas volt. A történetmesélő kimerült volt, és épp egy friss császármetszésből lábadozott. A szoba másik oldalán egy drága öltönyt viselő férfi arany Rolex-szel az óráján agresszívan azonnali figyelmet követelt, ujjával csattogtatva egy nővér felé, miközben azt hangoztatta, hogy az ő ideje többet ér másokénál. A nővér nyugodt maradt, és udvariasan elmagyarázta, hogy a triázs-rendszer a legsürgetőbb eseteket részesíti előnyben.
A férfi viselkedése tovább eszkalálódott, gúnyolódott, és közvetlenül a történetmesélőre és síró babájára mutogatott. Hangosan kijelentette, hogy alig engedheti meg magának a pelenkát, és a „nyüszítő kiscsaj” pazarlás a forrásokból. Felsőbbrendűségét hangsúlyozva közölte, hogy „az olyanok fizetik az adót, mint én, és az olyanok veszik igénybe a forrásokat, mint ő”, majd azt kérdezte, miért kell neki várnia, miközben egy egyedülálló anya „mindenki idejét pazarolja”. A történetmesélő mélyen megalázva érezte magát, szorosabban ölelte magához a lányát, és azt kívánta, bárcsak eltűnhetnének, miközben a szoba csendesen morajlott az emberek kényelmetlenségétől.
A feszültség akkor oldódott, amikor a sürgősségi ajtók kinyíltak, és egy orvos lépett ki, körbenézve a teremben. A Rolex-órás férfi egyenesedett fel, várakozó mosollyal, biztos abban, hogy miatta jött az orvos. Az orvos azonban egyenesen a történetmesélőhöz ment, és megkérdezte: „Baba lázzal?” Amikor a férfi felháborodottan felhördült, hogy „Mellkasi fájdalmaim vannak! Lehet, hogy infarktus!”, az orvos határozott, nyilvános figyelmeztetést adott neki. Az orvos azonnal figyelmen kívül hagyta a férfi panaszát, golfütésből származó apró sérülésnek minősítve, és megállapította, hogy hiányzik a fizikai kényelmetlenség jele: „Ez a baba órákon belül meghalhat. Ő jön először.”
Az orvos határozott lépése azonnal megváltoztatta a váróterem dinamikáját. Az egész szoba örömteli kiáltásokkal kísérte a történetmesélőt és babáját, miközben Olivia a most már kipirosodott és csendben ülő férfi mellett haladt. Bent az orvos gyorsan megerősítette, hogy Olivia betegsége csak egy enyhe fertőzés volt, ami megkönnyebbüléssel töltötte el a történetmesélőt. Egy kedves nővér babaételt és takarókat nyújtott neki, miközben támogató szavakat súgott a fáradt anyának, így kevésbé érezte magát elszigeteltnek és egyedül.
Amikor a történetmesélő és Olivia elhagyták a sürgősségit, elhaladtak a megalázott férfi mellett, aki most elrejtett drága órájával ült ott. A történetmesélő megállt, a szemébe nézett, és egyszerű, őszinte mosolyt küldött felé. A nyilvános korholás, amit kegyetlen, elitista viselkedése miatt kapott, egyértelmű győzelmet jelentett az alázat és az együttérzés számára az arroganciával szemben, megerősítve, hogy az igazi sürgősség és emberiesség végül mindig felülmúlja a gazdagságot és az önhitt követeléseket.