A városi állatkertben a levegő fülledt volt, tele hétköznapi beszélgetések zajával – egészen addig, amíg azt meg nem törte az üvegre csapódó tenyerek éles, ritmikus dübörgése. Egy márkás kabátot viselő férfi, akit felbátorított a biztonságot nyújtó akadály, eltökélten próbálta kiélvezni a pénzéért járó „szórakozást”. Dühösen verte az üveget, arcán torz vigyorral kiabált a szibériai tigris felé. A hatalmas ragadozó narancssárga-fekete villanásként járkált idegesen fel-alá, ügyet sem vetve a provokációra — egészen addig, míg a harmadik erős ütés meg nem rezegtette a kifutót.
A tigris fél lépés közben megállt. Az ezt követő csend súlyosabb volt, mint az előtte lévő zaj. Lassan, szinte gépies pontossággal fordította el a fejét, és borostyánszínű tekintetét a férfi szemébe fúrta. Nem morgott, nem villantotta ki a fogait — csak egy ősi, ragadozó nyugalom áradt belőle, amely mintha kiszívta volna a levegőt a nézőtérből. A férfi nevetése elhalt, torkán akadt, amikor ráébredt, hogy csak az üveg választja el attól a lénytől, amely már nem puszta zavaró tényezőként tekint rá, hanem célpontként.
Egy állatkerti kurátor, aki eddig a sétány árnyékából figyelte az eseményeket, előlépett, és határozottan a férfi vállára tette a kezét. Nem kiabált, nem hívott biztonságiakat; ehelyett közelebb hajolt, és egyetlen, hátborzongató mondatot suttogott:
„Az üveglapon lévő érzékelők egész reggel akadoznak, és ő pontosan tudja, hol vannak a feszültségi repedések.”
A férfi megdermedt. Tekintete a tigris szeméről az üveg felső részén futó, alig látható pókhálószerű mikrorepedésekre siklott, amelyeket addig észre sem vett.
A magabiztosság egy pillanat alatt eltűnt, helyét hideg, zsigeri felismerés vette át saját halandóságáról. Tántorogva hátralépett, és az üvegben tükröződő alakja hirtelen kicsinek és törékenynek tűnt a hatalmas macska árnyékához képest. A tigris nem nézett el; egyszerűen leült, és félelmetesen türelmes intelligenciával figyelte a férfi pánikszerű visszavonulását. A dolgozó végignézte, ahogy a férfi eltűnik a tömegben, majd nyugodtan rádión szólt a karbantartásnak — nem az üveg miatt, amely tökéletesen ép volt, hanem egy látogató miatt, aki végre megtanulta a különbséget ketrec és határ között.