Miután az édesanyja elhunyt, egy hűséges dobermann kilenc éven át édesapja elválaszthatatlan társa lett: mellette aludt, és akkor sem tágított mellőle, amikor az egészségi állapota egyre romlott. Amikor végül az apa is meghalt, az idősebb nővér, Laura vette kézbe a temetés megszervezését, és szigorúan megtiltotta, hogy a kutya részt vegyen a szertartáson, arra hivatkozva, hogy az emberek félni fognak tőle. A döntése mögött azonban több állt egyszerű kutyaellenességnél: Laura az utolsó hetekben kétségbeesetten kutatott apjuk fészerében, hogy eltüntessen egy sötét titkot a fiatalkorából.
A temetési szertartás kellős közepén a dobermann váratlanul berontott a templom ajtaján, sáros mancsokkal, a szájában pedig egy régi, kifakult rózsaszín táskát hozott, amelyet apjuk fészerének padlódeszkái alól ásott elő. Amikor az elbeszélő kinyitotta a táskát, egy vastag köteg régi készpénzt és egy kézzel írt vallomást talált benne. A levélből kiderült, hogy Laura évtizedekkel korábban pénzzel zsarolta az apját. A felfedezéstől pánikba esett Laura azonnal elmenekült a templomból, és kétségbeesetten próbálta megakadályozni, hogy a család többi tagja rájöjjön, milyen bizonyítékokat rejt még a múltja.
A temetés után az elbeszélő megtalálta a hiányzó fémdobozt, amelyet a fészer padlódeszkái alatt rejtettek el, majd szembesítette Laurát régi lakásában. Laura könnyek között tört össze, és elmagyarázta, hogy azért használta fel az apja gondozásával töltött látogatásokat, hogy közben kétségbeesetten megkeresse a múltbeli tetteire utaló elrejtett bizonyítékokat, még mielőtt az apjuk leleplezhette volna őt. Bevallotta, hogy szándékosan akadályozta meg, hogy az elbeszélő meglátogassa haldokló apjukat, csakhogy elrejtse a fiatalkori zsarolás történetét, és ezzel értékes utolsó napokat vett el tőlük együtt.
Bár az elbeszélő végül elmondta a családtagoknak, miért voltak korlátozva az apjuknál tett látogatások, úgy döntött, hogy megőrzi nővére harmincéves titkát a fiatalkori zsarolásról, ahelyett hogy tönkretenné a hírnevét. Egy héttel később, miközben apjuk házában nézett körül, az elbeszélő meglátta a rózsaszín táskát és a fémdobozt, amelyek békésen ott hevertek a konyhaasztalon, az üres fotel mellett.