Amy, 27 éves, kiégett, anyagilag padlóra került, és egy apró queens-i lakásban küzdött a túlélésért, miközben két állást vállalt – egy dinerben és egy könyvesboltban. A szülőség sosem szerepelt az élettervében, mégis mindig szerette unokaöccsét, Evant, aki veleszületett lábfej-rendellenességgel született. A fájdalmak és az ortézisek ellenére Evan vidám és eleven maradt.
Minden megváltozott egy pénteken, amikor Amy egy hosszú dupla műszak után hazaért, és látta, hogy idősebb nővére, Lila, kint áll Evan mellett. Lila előzetes figyelmeztetés nélkül hagyta ott négyéves fiát, hogy „új életet kezdjen” valakivel, aki nem akart gyereket. Döbbenten, de eltökélten Amy megígérte Evannek, hogy soha nem hagyja el – és hirtelen ő lett a fiú egész világa.
Az első hónapok kegyetlenek voltak. Amy eladta az autóját, túlórázott, és a szűkös lakást terápiás eszközökkel teli hellyé alakította. Evan azonban sosem panaszkodott. Kitartott a terápiák, az iskola és a nyilvános megfigyelések során; ellenálló képessége és vidámsága inspirálta Amyt, és lassan saját kiemelkedő eredményeit formálta. Tízévesen már rövid távokat tudott mankóval megtenni, minden várakozást felülmúlva.
Évekkel később Amy áldozatos munkája meghozta gyümölcsét. Jobb állása lett, egy szerény otthona, és Evan, most egy eleven tinédzser, tele reménnyel és lehetőségekkel. Ekkor azonban Lila, évekkel a gyermek elhagyása után, visszatért, és a szülői felügyeletet követelte. A jogi harc hosszú és érzelmes volt, de a tények egyértelműek maradtak: Amy nevelte, gondozta és feltétel nélkül szerette Evant. A bíróság teljes felügyeletet ítélt neki, Lilát pedig végleg kizárták.
Végül Evan arra kérte Amyt, hogy hivatalosan fogadja örökbe. Kéz a kézben hagyták el a bíróságot, és mindketten érezték, hogy az évek súlya lekerült a vállukról. Amy ráébredt, hogy a szeretet, az önfeláldozás és az integritás nemcsak Evan életét formálta, hanem az övét is meghatározta. A történet mély kérdést vet fel: ha egy szülő elhagyja a gyerekét, és csak akkor tér vissza, ha a gyerek sikeres, vajon valaha valóban helyet kaphat az életében – vagy vannak ajtók, amelyek örökre zárva maradnak?