Egy beteg hozzátartozójának panasza nyomán a főorvos az irodájába kérette az ápolónőt. A nőt azzal vádolták, hogy hanyagolja a munkáját, mert folyton a telefonját bújja. Bár az ápolónő azzal védekezett, hogy beteg kislánya állapotát kénytelen így nyomon követni, nem tudta megpuhítani a főorvos szívét. „Vagy végzi a dolgát, amit kiszabok magára, vagy megírja a felmondását. Mostantól csak a betegek fürdetése lesz a feladata” – vetette oda a főorvos, ezzel alacsonyabb pozícióba fokozva le őt. Az állása elvesztésétől rettegő, tehetetlen asszony kénytelen volt fejet hajtani a súlyos feltétel előtt, és megkezdte az előkészületeket az első munkanapjára.
Az első napon az ápolónő azt a feladatot kapta, hogy fürdessen meg egy fiatal beteget, aki nyaktól lefelé teljesen lebénult, és évek óta egyetlen végtagját sem tudta megmozdítani. A nő egy másik kórházi dolgozó segítségével nagy nehezen becipelte a mozdulatlan fiút a fürdőszobába; majd megtöltötte a kádat vízzel, ellenőrizte a hőmérsékletét, és a habok közt gyengéden mosdatni kezdte a pácienst. A fürdőszoba csendjét csak a víz csobogása és az asszony fáradt sóhajai törték meg. Ám ekkor egy hirtelen esemény egy csapásra szertefoszlatta a helyiség megnyugtató nyugalmát.
A bénult fiatalember, aki évek óta az ágyhoz volt láncolva, és eddig egyetlen ujját sem bírta megmozdítani, egy váratlan mozdulattal szorosan megragadta az ápolónő csípőjét. A fiatal nő a rettegéstől hátrahőkölve felkiáltott: „Úristen, mit művel maga?!” Először felháborodott, azt gondolva, hogy a beteg illetlenül viselkedik; ám másodperceken belül beléhasított a felismerés, hogy a fiú nyaktól lefelé teljesen béna, és a döbbenettől földbe gyökerezett a lába. „Ezt maga csinálta?” – kérdezte remegő hangon, mire a fiú tágra nyílt, értetlen szemekkel suttogta: „Semmit sem érzek… képtelen lennék rá.”
A pánikba esett ápolónő azonnal megnyomta a vészjelző gombot, hogy hívja az orvosokat. Percek múlva a főorvos rontott be a szobába, és amikor megvizsgálta a beteg karját, alig hitt a szemének. Elképedve kiáltott fel: „Ez képtelenség! Szentül meg voltam győződve róla, hogy az összes idege elhalt!” Majd a sokkos állapotban lévő ápolónőhöz fordult: „A fürdetés közben véletlenül pont az ulnáris idegét (könyökidegét) érintette meg, ami egy reflexszerű, hirtelen görcsöt váltott ki. Ez azt jelenti, hogy a fiatalember végtagjainak mozgásképessége teljes mértékben helyreállítható!” – magyarázta az orvos.
Az ápolónő nem bírta visszafogni a könnyeit, és a boldogságtól sírva fakadt. A főorvos, aki nemrég még ordítva zavarta ki a nőt az irodájából, most hálás tekintettel nézett rá: „Maga az imént megmentette ennek a fiúnak az életét! Ha azonnal elkezdjük a rehabilitációt, teljesen fel fog épülni.” A telefonja miatt megbüntetett ápolónő saját szemével látta, hogy egy akaratlan, apró érintés hogyan változott hatalmas csodává egy bénult ember számára. Ez a pillanat újra visszaadta a hivatástudatát, és attól a naptól kezdve a kórház legmegbecsültebb munkatársává vált.