A kapzsi fiú átverte idős anyját, otthontalanná téve őt, de aztán 4 millió dollárt kapott!
Eleanor szobája egy elmúlt korszak csendes báját őrizte, a levendula halvány illata keveredett a régi fa fényezésével. A napfény áttört a csipkés függönyökön, finom mintákat rajzolva a megfakult tapétára. Kedvenc karosszékében Eleanor egy hímzett takaróba burkolózva ült, törékeny kezei könnyedén pihentek a jól ismert anyagon, miközben gondolatai a múlt és a jelen között vándoroltak. Az óra ritmusos ketyegése, évtizedekkel korábban esküvői ajándékként kapott darab, betöltötte a csendes teret.
Egy gyengéd kopogás szakította félbe ábrándozását, és Claire nővér belépett kedves mosollyal. Pár pillanattal később Eleanor fia, Andrew is megérkezett, jól szabott öltönyében és határozott fellépésével szemben állt a szoba melegsége. Nem vesztegette az időt, és egy mappát tett az asztalra. „Anya, alá kell írnod ezeket a papírokat. Csak egy apróság, ami megkönnyíti az ügyek intézését” – mondta. Eleanor habozott, mire Claire közbelépett, javasolva, hogy később nézzék át. Andrew bosszúsan, de határozottan távozott, megígérve, hogy visszatér.
Másnap Andrew ismét megjelent egy ügyvéddel, és sürgette édesanyját, hogy írja alá a dokumentumokat. Claire halk figyelmeztetései ellenére Eleanor bízott fiában, és aláírta, keze enyhén remegve. Andrew gyorsan távozott, az elégedettség látható volt rajta. Később Claire kifejezte aggályait, de Eleanor csak mosolygott, hangja nyugodt volt, és határozottan így szólt: „Ami körbeér, visszajön.” Claire, bár nyugtalan volt, nem tudott vitatkozni Eleanor szemében lévő derűs bizonyossággal.
Pár nap múlva Claire aggasztó hírt hozott—Andrew nem fizette tovább Eleanor ápolási otthonának számláit, és a hét végéig el kellett hagynia azt. Eleanor nyugodt maradt, hite töretlen volt. Ekkor érkezett egy szállítmány: egy csokor liliom és egy névtelen üzenet, amely köszönetet mondott Eleanor-nak egy régi kedvességért, amit évekkel korábban tett. A virágokkal együtt egy olyan nagylelkű adomány érkezett, amely elég volt ahhoz, hogy megmentse az ápolási otthont és biztosítsa Eleanor gondozását.
Amikor Claire felolvasta a levelet, érzelem töltötte be a szobát. Eleanor szemeiben felismerés csillogott, miközben visszaemlékezett arra a fiúra, akinek egykor segített. „Soha nem gondoltam volna” – suttogta, hangja csodálattal vegyült. Az adomány, amely Eleanor jólétére vonatkozott, eloszlatta a bizonytalanság terhét. Ahogy a liliomok illata betöltötte a szobát, Eleanor hátradőlt ragyogó mosollyal. „Ami körbeér, visszajön” – mondta halkan, és megerősítette ismét hitét az élet egyensúlyában.