Julia öt éven át tartó gyógyulási útja egy fájdalmas hazugságra épült: arra, hogy a férje, akivel 38 éven át élt házasságban, Richard, elhagyta a boldog házasságát egy másik nőért. Amikor hirtelen bejelentette „afférját” és hideg, érzelemmentes válást kezdeményezett, Julia életét a hűtlenség keménnyé vált magja köré építette újra. Csak Richard temetésén tört össze a látszat. Egy titokzatos nő, Charlotte, aki szürke ruhát viselt, odalépett hozzá, és elárulta, hogy hospice-ápolónőként gondoskodott Richardról utolsó napjaiban. Ez a felfedezés egy döbbenetes új valóságot teremtett – Richard valójában nem volt hűtlen; haldoklott.
Az igazság egy átgondolt, áldozatkész megtévesztés volt. Öt évvel korábban Richardnak IV. stádiumú hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Julia aranyéveit az ő ápolásával és „romlásának” tanújaként töltse, ezért úgy döntött, botrányt színlel. Szándékosan ölthette magára a gonosz szerepét, abban a hitben, hogy ha Julia gyűlölni fogja, megtalálja az erőt, hogy továbblépjen és saját életét élje. Még formális kórházi utasításokat is aláírt, hogy biztosítsa, senki ne keresse, ezzel a látszólagos hűtlenség ürügyén kényszerítve a válásra, fegyverként használva Julia integritását.
Amikor Julia végül elolvasta Richard levelét, szembesült egy férfival, aki „a végsőkig szerette”, ám rettenetes árat fizetett érte. Levelében azt írta, azt szeretné, hogy Julia „éppen eléggé gyűlölje őt ahhoz, hogy elmenjen”, hogy ne sodródjon le vele a betegség súlya alatt. Bár a levél romantikus utolsó gesztusnak készült, Julia vegyes érzésekkel, egyszerre megkönnyebbülve és haraggal olvasta. A válás megszervezésével Richard egyoldalúan megfosztotta Julia önrendelkezését, elvette tőle a lehetőséget, hogy betartsa az évtizedekig tartó „jóban-rosszban” fogadalmukat.
Ez a felfedezés súlyosan érintette gyermeküket, Ginát és Alexet is, akik öt éven át szörnyetegként látták az apjukat. A levél elolvasása után a családnak össze kellett hangolnia a férfi képét – aki otthonukat rombolta – azzal a férfival, aki a békéjükért feláldozta hírnevét. Az a felismerés, hogy Richard halálos betegségével és azzal a teherrel, hogy gyűlölt legyen, teljes magányban birkózott, újfajta gyászt teremtett – nem a „hűtlenség” miatt, hanem a titkos mártírság mély magányából fakadót.
Richard utolsó tette végül az volt, hogy visszaadta Juliának a „mi”-t, amikor házuk melletti szeretett tóparti kunyhó tulajdonjogát ráhagyta. Egy egyszerű üzenet arra ösztönözte, hogy „tartsa égve a veranda fényét” – szimbolikus kérés, hogy végre hagyja abba a hazugság árnyékában való élést. Amikor Julia felismerte Richard jellegzetes kézírását, rájött, hogy bár ellopták tőle a döntés jogát, hogy maradjon, Richard célja elérte: Julia még mindig talpon állt, még mindig élt, és végre szabad volt a szégyentől, amelyet hordoznia kényszerült. A veranda fényévé vált a hibákkal teli, de szenvedélyes szerelem bizonyítékává – annak bizonyítékává, hogy még a haragból gyújtott fény is hazavezethet valakit az igazsághoz.