Háborús évei vidám pillanatokat és szorongással teli időszakokat egyaránt tartogattak számára. Felidézte, ahogyan leveleket kézbesített egy szigorú, első világháborús veterán parancsnoknak, aki minden alkalommal megkövetelte tőle a sapka viselését és a tisztelgést. Különösen emlékezetes maradt számára az a félelem, amelyet egy távirat érkezésekor érzett, hiszen attól tartott, hogy rossz híreket kap két fivéréről, akik a Királyi Légierőnél szolgáltak. Szerencsére a távirat ezúttal örömteli hírt hozott: meghívták egy londoni katonai netballtornára.
Ahogy közeledett a 100. születésnapja, Irene legnagyobb kívánsága az volt, hogy végre átvehesse régóta várt háborús szolgálati érdemérmét. Az idősotthon munkatársai összefogtak az SSAFA katonai jótékonysági szervezettel, hogy valóra váltsák az álmát. Közös erőfeszítésüknek köszönhetően sikerült elintézniük, hogy Irene még a jeles születésnapi ünnepsége előtt megkapja a kitüntetést.
2026. október 7-én Irene szerető családtagjai körében vehette át hivatalosan az érdemérmet. Rokonai közelről és távolról is elutaztak, hogy együtt ünnepelhessenek vele ezen a különleges napon. Az ünnepség egyik legemlékezetesebb pillanata egy katonai dzsippel tett utazás volt. Emellett több mint 100 születésnapi üdvözlőlap is érkezett hozzá egy különleges felhívás nyomán, még meghatóbbá téve az alkalmat.
Irenét mélyen meghatotta a felé áradó szeretet és az elismerés, amelyre oly sokáig várt. Háláját egyszerű, mégis szívhez szóló szavakkal fejezte ki: „Olyan jó érzés, hogy megbecsülnek.” Története arra emlékeztet bennünket, hogy soha nem késő elismerni mások áldozatvállalását és szolgálatát. Irene példája azt is megmutatja, hogy az ember egész életén át őrizheti emlékeit, és hogy az őszinte megbecsülés még évtizedek múltán is rendkívül sokat jelenthet.