A csecsemő gyenge szíve nem bírta el a sírást. Amit az anya ezután tett, megrázta az egész családot.

A fiatal édesanya megengedte a macskának, hogy a beteg kisfiával aludjon – és egy hónappal később megdöbbenve látta, mi történt.
Sokan figyelmeztették: „Soha ne engedd a macskát a csecsemő közelébe, különösen, ha beteg!”
De Klára, aki már hetek óta nem aludt a végtelen sírás és aggodalom miatt, végül megszegte minden szabályt.

Már a születés után érezte: a kisfia más, mint a többiek. Apró, meleg kis csomag volt, kék rugdalózóban és rózsaszín sapkában, alig fért el a mellkasán.
Ám az öröm hamar aggodalommá vált — az orvosok közölték, hogy a baba veleszületett szívhibával jött a világra. Nem halálos, de csendet és óvatosságot igényel.
„A legfontosabb — ne hagyja, hogy sírjon!” — mondták.

Csakhogy ez szinte lehetetlen volt. Minden alkalommal, amikor a kisfiú felsírt, a teste rázkódott, az ajkai elsápadtak, a légzése elakadt.
Klára kétségbeesve suttogta:
– Lélegezz, kicsim, kérlek… lélegezz…
De a megkönnyebbülés mindig csak néhány pillanatig tartott.

Az éjszakák kínzássá váltak. A baba köhögött, zihált, Klára pedig virrasztott mellette, félelemtől bénultan.
Férje, Dmitrij, eleinte segíteni próbált, de hamar belefáradt.
– Elkényeztetted – mondta fásultan. – Fegyelmet kell tanulnia, nem a te könnyeidet látni minden éjjel.
– Még csak egy hónapos sincs – felelte Klára remegő hangon. – A szíve nem bírja a sírást.
De Dmitrij csak legyintett. A szavai jobban fájtak, mint bármilyen vád.

Egyik éjszaka, mikor a kisfiú újra sírva kapkodott levegő után, Klára kimerülten roskadt a karosszékbe.
Ekkor a szürke csíkos macska, Barszik, csendesen odalépett, majd felugrott a kiságyba.
– Nem! – sikoltott Klára, és odarohant.
De hirtelen a sírás abbamaradt. A köhögés megszűnt, a légzés lelassult és egyenletessé vált. Barszik összegömbölyödött, mancsát a kisfiú hasára tette, és dorombolni kezdett.
A gyermek mélyen, békésen elaludt – először napok óta.

Klára nem hitt a szemének. Ebben a pillanatban Dmitrij lépett be.
– Megőrültél?! – suttogta dühösen. – Ez az állat megfojthatja! Vagy betegséget hozhat rá!
– Nézd meg jól – felelte csendesen Klára. – Nyugodt. Lélegzik.
De a férfi csak becsapta az ajtót és elment.

Attól az éjszakától kezdve Barszik magától ment a kiságyhoz. Amikor lefeküdt a baba mellé, a gyermek elaludt – köhögés és fulladás nélkül.
Az emberek persze ítélkeztek. A szomszédok suttogtak, a rokonok fejcsóválva beszéltek róla.
Klára nővére, Marina egyszer nyíltan meg is mondta:
– Ez őrültség! A macskák betegségeket hordoznak! Veszélybe sodrod a gyerekedet!
– Nélküle nem tud aludni – válaszolta Klára halkan. – Amikor Barszik nincs mellette, újra fuldoklik.

Mindenki bolondnak tartotta, de ő tudta: ha valami segít a fián, nem fogja elutasítani.

Eltelt néhány hét. A kisfiú erősödött, az arca kipirult, a légzése egyenletessé vált.
De egy este Dmitrij ismét kitört, amikor meglátta a macskát a kiságyban:
– Vagy az a macska marad, vagy én!
A hangja betöltötte a szobát. A baba összerezzent és sírni kezdett – de Barszik odalépett, orrával finoman megérintette, és dorombolni kezdett. A gyermek azonnal megnyugodott.
Klára felemelte tekintetét, és halkan mondta:
– Nem fogom elűzni azt, aki segít a fiunknak.

Egy hónappal később elmentek az orvosi ellenőrzésre.
Dr. Prohorov, a tapasztalt gyermekorvos, a papírokat lapozgatva felnézett:
– A szíve sokkal erősebb, a pulzusa szabályos, a légzése tiszta. Mit csináltak másképp?

Klára zavarban vallotta be:
– Megengedtük a macskának, hogy mellette aludjon.
Az orvos elgondolkodva bólintott.
– Érdekes… de nem lehetetlen. A macskák melege és dorombolása valóban jótékony hatású – megnyugtatja a légzést, a szívritmust, csökkenti a szorongást. Ha az állat egészséges, talán tényleg ő lett a kisfiú orvossága.

Dmitrij csendben állt, meghatottan.
– Bocsáss meg – mondta halkan. – Nem hittem el.
– Egyikünk sem hitt – felelte mosolyogva Klára. – De talán a fiunk igen. Ő hitt először.

Aznap este Dmitrij sokáig állt a kiságy mellett. Nézte, ahogy Barszik összegömbölyödik a baba mellett, és megsimogatta a macska bundáját.
– Vigyázz rá – suttogta.

Klára az ajtóból figyelte őket. A házban, ahol nemrég még a félelem és a könnyek uralkodtak, most csak a dorombolás és egy kisbaba nyugodt lélegzése hallatszott.

Néha a szeretet és a gyógyulás egészen más alakban érkezik, mint ahogy várnánk.
És te mit gondolsz? Valóban van a macskáknak gyógyító ereje – vagy ez csupán véletlen?