Azt akarta, hogy anyám a padlón aludjon! – Amit ezután tettünk, attól mindenkinek elállt a szava!
A történet Jessicával kezdődik – az írónő sógornőjével –, aki izgatottan szervezett egy „családi összekovácsoló nyaralást” egy festői tóparti házban Asheville-ben. Mindenkitől 500 dollárt kért a költségekhez, ám magát, mint „főszervezőt”, felmentette a hozzájárulás alól. Bár Sharon – az elbeszélő – először kétkedett, végül beleegyezett, mivel édesanyja, Meryl, rendkívül örült a közös vakáció ötletének. Sharon úgy érezte, hogy Meryl, aki férje halála után önfeláldozóan nevelte fel gyermekeit, végre megérdemel egy nyugodt pihenést.
A terveiket azonban keresztülhúzta, hogy Sharon hétéves kisfia, Tommy, magas lázzal ágynak esett, így Sharon kénytelen volt lemondani a részvételét. Jessica reakciója nem az aggodalom, hanem a bosszúság volt – nem érdekelte a beteg gyerek, csak az, hogy megváltozott a menetrend. Másnap reggel Sharon videóhívásban beszélt az édesanyjával. Meryl megtörtnek és rendezetlennek tűnt – egy szűk folyosón ült a földön, egy vékony kempingmatracon, párna és bármiféle magánszféra nélkül. Sharon szíve belesajdult a látványba. Azonnal felhívta a testvérét, Pétert, aki meglepően vidáman nyilatkozott. Lesöpörte az aggodalmakat, mondván: „Anya nem bánta, ő erős nő.”
Sharon dühösen emlékeztette testvérét arra, hogy milyen áldozatokat hozott az anyjuk, és gyávának nevezte, amiért képes volt szemet hunyni az ilyen megaláztatás felett. Fájdalmát és haragját követve Sharon gyorsan elrendezte, hogy kisfia felügyelet alatt maradjon, majd elindult azonnal a tópartra – egy queen-size felfújható matraccal a kocsijában. Megérkezve azt látta, hogy Meryl a konyhában mosogat, miközben a verandáról nevetés és zene szűrődött be. A többiek önfeledten mulattak.
Sharon egyenesen a fő hálószobába ment, ahol Jessica épp kényelmesen elterülve pihent. A matracot a hóna alatt tartva kérdőre vonta: hogyan engedhette meg magának, hogy Meryl, aki ugyanúgy befizette a részét, a folyosón aludjon. Majd elkezdte Jessica dizájner holmiját összepakolni, és kijelentette, hogy mostantól a fő háló Meryl-é. Péter próbált közbelépni, de Sharon élesen leteremtette, amiért eddig is tétlen maradt. Jessica igyekezett elállni az ajtót, de Sharon eltökélten kivitte a cuccait a folyosóra, majd közölte vele: választhat, hogy ott vagy a teraszon alszik. Ezután anyját a hálóba kísérte, ahol Meryl meghatottan sírta el magát – bevallotta, hogy évek óta nem aludt ilyen kényelmes ágyban.
Sharon az ablakból nézte, ahogy Jessica kelletlenül felállítja a matracot a teraszon – a megaláztatás íze végre az ő szájukban is megjelent.Másnap reggel Meryl kipihenten és boldogan kelt. Jessica rokonai egyesével kezdtek távozni, motyogva valamit a „családi balhéról.” Amikor Jessica számon kérte Sharonon a „megalázást”, ő higgadtan csak annyit felelt: „Most már tudod, milyen érzés volt ez anyának.” És hozzátette, hogy ha még egyszer tiszteletlenül bánik vele, ennél is keményebb választ fog kapni. Sharon és Meryl a hétvége hátralévő részét együtt töltötték, és Meryl végre igazán pihenni tudott – úgy, ahogy mindig is megérdemelte. Hazafelé menet könnyes szemmel köszönte meg lányának, hogy „észrevette” őt és fontossá tette. Sharon csak ennyit mondott: „Te mindig is a legfontosabb voltál.”