Margaret vagyok, 73 éves, és tizennyolc évvel ezelőtt a gyász teljesen kiüresítette a szívemet. Visszarepültem, hogy eltemessem a lányomat és az unokámat, elveszve a kétségbeesésben, amikor észrevettem két kisbabát, akik egyedül sírtak a folyosón. Egy fiú és egy lány, alig hat hónaposak, reszkettek, elhagyatottak, miközben a frusztrált utasok morgolódtak és komoran néztek. Valami felébredt bennem, és tudtam, nem hagyhatom őket ott.
A karjaimban tartottam őket, és éreztem, ahogy apró testük hozzám simul, mintha ők is engem választottak volna, ahogy én őket. A repülő csendbe borult, és kiáltottam egy szülő után, de senki nem lépett elő. A leszállás után mindent elmondtam a reptéri személyzetnek és a szociális szolgálatoknak. Senki sem jelentkezett a babák után, és nem tudtam róluk levenni a gondolataimat. A gyász közepette egy apró szikra ébredt bennem, egy céltudat, amelyről nem is tudtam, hogy még megvan bennem.
Három hónappal később hivatalosan örökbe fogadtam az ikreket, Ethan-t és Sophie-t. Felnevelésük új célt adott az életemnek, és teljes szívemből adtam nekik szeretetet, stabilitást és irányt. Az évek során együtt nőttünk, és ők együttérző, intelligens fiatal felnőttekké váltak, akik a legjobb tulajdonságaikat tükrözték, és számtalan módon emlékeztettek a lányomra. Az élet újra teljesnek és értelmesnek kezdett tűnni, még a tragédia után is, amely majdnem felemésztett.
A múlt héten aztán egy Alicia nevű nő jelent meg, és azt állította, ő az igazi anyjuk, és követelte, hogy írjanak alá dokumentumokat, hogy hozzáférjenek apjuk örökségéhez. Szándékai egyértelműek voltak: pénz, nem szeretet. Ügyvédünk segítségével gyorsan kiderítettük, hogy az ikreknek nincs jogi kötelezettségük felé. Alicia manipulációs próbálkozásai kudarcot vallottak, és a bíróság teljes mértékben Ethan és Sophie javára döntött, megadta nekik az örökséget, és felelőssé tette a nőt a gyermekek elhagyásáért.
Aznap este a verandán ültünk, és együtt néztük a naplementét. Ethan és Sophie nyugodtak voltak, bizalmuk és szeretetük rendíthetetlen. Megfogtam a kezüket, és elmondtam nekik, hogy ők ugyanúgy megmentettek engem, ahogy én őket. A vér adhat életet, de a szeretet teremt családot. És amikor a gyermekeimre néztem, tudtam, hogy bármi történt is, egymásnak megvagyunk – és ez több volt, mint elég.